0. nap, amikor nagyon felkészültünk

Van köztük minőségbiztosítási mérnök, informatikus, biológus, pályázatíró, óvónéni, sőt, még munkanélküli is, egy azonban közös bennük: mindnyájan önkéntesként vesznek részt az első Yuppi táborban. Vannak olyanok, akik a múlt héten házasodtak össze, és olyanok is, akik jövő héten fognak. Mielőtt elriadna bárki is, ez nem egy házasságkötő intézmény, élményterápiás tábort szervezünk cukorbeteg fiatalok számára.

Kicsit fura ez a szitu – mondhatnánk, de nem szeretnénk senkiben kellemetlen dallamok ízét kelteni, mert ez a tábor sokkacagásról, nagymosolyokról, meglepetésekről és önmagunk felfedezéséről szól, de nemcsak. És hogy minden gördülékenyen menjen, másfél nappal korábban érkezett a 35 személyből álló csapat, hogy előkészítse a mezősályi táborhelyszínt, ahova szombat délig érkeznek azok, akikért mindez történik.

Kellékek: kell egy ló, de jó ha kettő van. Legyen sok filctoll, ragasztó, dekorpapír és kreatív hajlamok. Kenuból legalább három, evezőből már jóval több. A színházi raktár Hawaii koszorúval, kakadutollas fejdísszel és Vámpír jelmezzel is felszerelt. Dobok, háromágú agogo, fabéka, xilofon, triangulum, csörgődob, rézcsövek, ezek a zene műhely kellékei.

A programtartó menő manók és a pótmama szerepét betöltő házi manók mellett vannak tábori minimanók is, őket leginkább termetük és sajátos ruházatuk különbözteti meg az egyéb manóságoktól.

 

Pontos rutin, napi hat alkalommal étkezés, szigorú reggeli ébresztő és esti kötelező takarodó, mind olyan szabályok, melyek betartásához és betartatásához elengedhetetlen a csapategység. A péntek délelőtti pszichológiai felkészítőn az is elhangzott, hogy mire figyeljünk, ha a napi több alkalommal “hipózó” kamaszkorú táborozók ilyen ravasz módon próbálnak majd szőlőcukrot, extra kekszet és egyéb finomságokat kicsalni a szigorúan kimért szénhidrát adagjuk mellé.

Szabályok és utasítások, majd mind értelmet nyernek. egyszercsak 🙂

A rendkívül tömör program az élmények intenzitását fokozza, ez lenne az élményterápia lényege. Tíz napig nincs telefon, internet (kivétel este 11 után és akkor is csak szupertitkosan), és még az mp3 lejátszókat is elkobozzák a táborozóktól. Van azonban sok mókás ötlet, érdekes foglalkozások, barátkozós hangulat.

Délután egymás programjait ismertük meg, kipróbáltuk hogyan működnek majd tinédzser szemmel. Nekünk bejött. Izgalommal várjuk táborozóinkat, reméljük ők is legalább ennyire élvezik majd…

Tábori tánc tanulás

 

Itt megjegyeznénk, hogy a táborban szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, és nem is ittunk semmit... 🙂

 

 

1 hozzászólás

1 mihai daniela { 08.21.11 at 18:41 }

Udvozlom a yuppi nagy es kis csapatot,,,ugyessek vagytok mindanyiatok. Tecet nagyon a fogadasnak a megszervezesse,latcot igazabol hogy a gyerekekert vagytok ott,gratulalok es koszonom nektek hogy eresztem ,,,jol helyt hagyom es felugyelet alat ,,,az elso taboraba reszvevo kis fiamat,aki nagyon hianyzik nekunk.Jo szorakozast kivanok mindenkinek es hipoglikemias mentes napokat,minden jot nektek,,,Puszi,Daniela