Lelógó lábak és dzsungelbeli hangok, avagy az éjszakai ügyelet

Írta: Máthé Boti, fotós manó

Éjjel három óra. Eljött az éjszakai ügyelet ideje.

Kábultan kapkodtam magamra ruhámat és lebegtem kifele a homályba. DokiManók állták leghamarabb utamat, röviden, határozottan mondták el a szabályokat: ez a telefonszám – sürgősség esetén hívni őket. Rendben.

A következő személyes találkozóm a leváltott ügyeletesek boldog fellélegzése volt, hogy végre aludni mehetnek. Én ráérek arra még. Ők is rövid szóbeli szabályzattal fogadtak: kire, mire kell vigyázni, milyen teendők vannak. Ezzel hátrahagyták az éjszakai ügyeletes naplót és aludni mentek.

Percek múlva, kis késéssel érkezett ügyeletes társam is, nagy éjszakai tervekkel: óránként körbe kell járni a gyerekházakat, viszont a köztes időben festeni fog. Nekem is volt tervem, leveleket rajzolok. Egy lovagolni szerető gyereknek tüzes paripát. A reggel azt mondta a tábori postás manó, hogy ő még nem kapott levelet; neki is rajzolok egyet arról, hogy levél pedig mindenkinek jár.

Meglepően hamar érte utol a perc mutató az óra tetejét és indultunk körutunkra. Elemlámpa fényének szélével vizsgáltuk az immár mély álomba merült arcokat. Verejtéket kerestünk, remegést meg hasonló tüneteket. De csak vicces pózokat, lerúgott takarókat, félig lelógó gyerekeket találtunk. Egyetlen nagy küldetésünk volt: betakargatni a gyerekeket.

Az ügyeletek közti időt a kitervelt csendes foglalkozás mellett furcsa hangok figyelésével és keresésével töltöttük. Valamiféle dzsungel madarak lapulhattak a közelben, meglepően újszerű éjszakai énekükkel. A tó sem maradt el, békák ezrei énekelték reggelt váró szózatukat.

Hatalmas köd nehezedett a táborra. Mi az előző ügyeletekből hátramaradt jegyzeteket olvastuk, jókat nevetve, de csak halkan. Mi is írtunk. Komoly dolgokról komolytalanul.

Reggeledni kezdett. A nagy lányok házikójában furcsa dologra lettem figyelmes. Egy lány félig nyitott bal szemmel alszik. De mellette jómódúan, ráérősen szuszog. Kíváncsian kérdeztem manótársamtól, hogy normális-e az ilyesmi. Azt mondta igen, nekem mégis nagyon fúrta az oldalamat. A következő körbejárásnál ugyanúgy találtam. Meg se moccant azóta, pedig egy teljes óra eltelt. Feleslegesen rossz gondolataim támadtak, hogy talán valami baja történt. Ezért gyengéden megébresztettem, és megkérdeztem, minden rendben van-e. Értetlenül nézett rám, azt mondta igen. Gyorsan elmagyaráztam idő előtti költésének okát. Kicsit elszégyellte magát, bocsánatot kért, bár egy pillanatig nem hibáztattam érte, és ezúttal behunyt szemmel aludt tovább.

A manótársam elkacagta magát, mikor meghallotta, hogy felköltöttem egy lányt azért, hogy aludjon csukott szemmel. Majd beírta az ügyeletes füzetbe.

Szerencsére az orvost egész éjszaka nem kellett hívni.

A Yuppi Tábor manói tehát vigyáznak a gyerekekre (és a lovakra) éjszaka is. Odafigyelnek a hipó tüneteire, egyéb speciális kérésekre, de a csukott szemekre is ☺