Tiéd a színpad

 

Írta: Máthé Boti, fotós manó

Közeledik a tábor vége, de hátra van még egy hatalmas kihívás a tábor lakóinak. Fellépni a tábor színpadjára és közel 100 kíváncsian figyelő szempár előtt előadni egy saját produkciót. Két teljes programblokknyi készülődési idő állt minden ház rendelkezésére előállni bármilyen saját ötlettel, amit elmesélhetnek és amivel elszórakoztathatják a közönséget, megmutathatják tehetségüket vagy ellőhetik tábori vicceiket.

Hatalmas sürgés forgás, izzó ötletelés és pörgő készlet-előkészítés folyt a felkészítő blokkok alatt, hogy mindenki magabiztos lehessen az utolsó esti programra.

El is jött a bizonyos utolsó este, vacsora után betódult a tábor teljes lakóssága, manóstól, kamaszostól a nagy csarnokba és házanként helyet foglalt a nézőtéren. Két elegáns bemondó-manó vezette fel az estét és következtek is a produkciók.

A közönség először egy tehetség-kutató versenyt láthatott rajzolással, csoportos tánccal és énekléssel. Volt ezután tábori öltözékeket felsorakoztató igényes divatbemutató. Ezt követte egy nagyon poénos szimfónia mindenféle humoros hangszerrel (többek között egy fejét falnak ütögető sisakos karakter is). A poénból csak annál több volt a fiús házak bolondos és hangos előadásaiban, amely a tábor napjait parodizálta.

A sok látványos és poénos előadás között azonban volt egy, mely rövidségében és egyszerűségében szinte elveszett. Ez a 2-es lányos ház lakóinak volt a produkciója, és volt alkalmam végig nézni nemcsak az előadásukat, hanem a teljes készülődést is. Ők is mindenféle bolondos ötlettel indították a fejtörést, de végül egy nagyon szép előadásban állapodtak meg, feláldozva a vicces oldalából. Előadásuk a barátságról szólt, tábori tevékenységeken keresztül mutatták meg, hogyan segít egy barát.

Úgy gondolom ezek az előadások sokkal nagyobb színpadot érdemelnek sokkal nagyobb nézőközönséggel, mert bár gyerekek játéka volt mindössze, megmutatták azt az önbizalmat és azokat az értékeket melyeket a tábori egy hét alatt tanultak meg.

szeptember 9, 2016   Szólj hozzá!

Scena e a ta

Scris de: Boti Máthé, amic fotograf

Tradus de: Henrietta János, Klaudia Nagy – amici gazdă

Sfârșitul taberei se apropie, a mai rămas doar o provocare pentru locuitorii taberei: interpretarea propriei producții artistice pe scena teberei în fața a 100 de privitori curioși. Căsuțele au avut la dispoziție două activități pentru a-și uni ideile proprii și a se pregăti cu scopul de a distra plublicul, aducând la suprafață propriile talente și glumele cele mai populare din tabără.

Toată lumea s-a mobilizat, și-a pus la bătaie cele mai bune idei,  cu toții au luat parte energic la pregătirea costumelor și a decorațiunilor pentru a realiza un spectacol de care să fie mândru fiecare.

După cină a sosit marele moment: toți participanții taberei, atât adoleșcenții cât și amicii, și-au ocupat locul în sală, grupându-se pe căsuțe. Prezentatorii serii au fost doi amici, care au moderat cu eleganță programul de producții.

Publicul a avut ocazia să vizioneze un talent-show care cuprindea desen, dans și interpretare vocală, acesta fiind urmat de celebrele costumații din tabără expuse în cadrul unei prezentări de modă. Următoarea producție a fost o simfonie amuzantă cu cele mai haioase instrumente muzicale (printre ele un personaj purta o cască de motorciclist și dădea ritmul, lovind cu ea în perete). Căsuțele de băieți au sporit amuzamentul cu o parodie a zilelor de tabără, într-un spirit nebunatic și zgomotos.

Printre producțiile spectaculoase și haioase a fost una scurtă care prin simplitatea ei aproape s-a pierdut. Aceasta a fost spectacolul susținut de  fetele din căsuța doi, a căror prezentare am urmărit-o  încă din timpul pregătirilor. Au pornit cu multe idei pline de haz, au decis însă să micșoreze doza de amuzament oferind totuși  publicului un spectacol frumos. Prezentând activitățile taberei prin oglinda prieteniei, au arătat cum putem fi cu adevărat prieteni oferind ajutor celorlalți.

Consider că aceste prezentări ar merita o scenă mult mai mare, un public mult mai numeros, pentru că, departe de a fi un joc de copii, aceste producții au conținut valorile și încrederea în sine pe care copiii le-au dobândit într-o întreagă săptămână de tabără.

 

szeptember 9, 2016   Szólj hozzá!

PosztYuppis szindróma

Írta: Júlia, Házimanó

Gyanúsan halk volt az utolsó este. Túlságosan is. A kamaszok már rég ágyban, csak nekünk önkénteseknek nem sikerült levetkőzni manóságunk. Talán nem is kellett, vagy inkább nem is akartuk mert az annyira jó.

Utolsó esténk fluoreszkáló lepedővásznas csillagos ég alatt napsugarakként szétterülve töltöttünk a házunkban. Apraja, nagyja felelevenítette a tábor legszebb, legkimagaslóbb pillanatait, mi az amit tanultunk, mi az amit magunkkal vihetünk. Mert bár a tábor kapui bezáródnak, az itt történtek, az élmények és emlékek mindig ott lesznek lényünk legmélyén oly bizonyossággal akár a csillagok az esti égbolton. Bókok és köszönömök töltötték színültig kis házunk, a mosolygós arcokat néha-néha csillogó szemecskék váltották fel. Azon az estén mindenki, mindenkinek barátja volt, mindenki mindenkinek bátorító társa és megértője. Ezt már nem lehetett fokozni, mi ott és akkor egy család részesei voltunk.

Villanyoltás után, csendes manómegbeszélést követően eszméltem rá, hogy a Yuppi, az élményterápia, a rekreáció, az nem csak a gyerekeknek van, hanem mindnyájunknak, hogy a Yuppit nem lehet csak úgy megmagyarázni, bárhogy is törekednénk. Ez nem egy közönséges tábor. Ennek a tábornak lelke van, magával ragad és elrepít.

 

augusztus 27, 2016   Szólj hozzá!

Sindromul PostYuppi

Scris de: Júlia, Amic Gazdă

Ultima noapte fusese atât de liniştit încât devenise deja suspect. Chiar foarte suspect. Adolescenţii erau deja demult sub plapumă însă noi voluntarii nu reuşeam nici cum să ne dezbrăcăm de rolul de amici. Poate că nici nu era cazul sau mai degrabă nu vroiam, căci a fi amic e un lucru extrem de minutat.

Cea de-a ultima seară am petrecut-o zăcând ca şi razele soarelui sub stele fluorescente pictate cu grija pe pânza cerului. Cu mic, cu mare am povestit despre clipele cele mai frumoase, momentele culminante ale taberei, despre ce am învăţat aici şi ce putem duce cu noi acasă. Deşi porţile taberei se închid, ceea ce s-a întâmplat aici, experienţele şi amintire vor rămâne în sufletele noastre cu siguranţă precum stelele răsar pe cer în fiecare seară. Şirul de complimente şi mulţumiri au umplut deplin căsuţa noastră, feţele zâmbitoare fiind urmate din când în când de ochişori sclipinde. În acea seară toţi eram prieteni, ne încurajam unul pe celălalt şi ne înţelegeam chiar şi fără cuvinte. Mai presus de atât nu se putea. Noi în acel moment eram o familie de nedespărţit.

După stingere şi în urma discuţiei de seară între voluntari, mi-am dat seama ce înseamnă defapt Yuppi, ce înseamnă terapia prin experiențe şi că această minune nu se oferă doar copiilor ci şi amicilior. Tabăra Yuppi nu se poate explica pur şi simplu. Acesta nu este doar o tabără oarecare. Această tabără are suflet, te prinde sub aripi şi te ridică la stele.

 

 

augusztus 27, 2016   Szólj hozzá!

Căutăm super eroi!

Scris de: Dorka – amic de joacă canotaj

Tradus de: Laura – amic medical

Exact așa ar putea suna un anunț în ziar. Amicii de la canotaj, super eroi deja cu bateriile descărcate, așteptau cu nerăbdare ajutorul tinerilor participanți al Taberei Yuppi pentru a lupta împotriva rău făcătorilor.

Wonderwoman, Superman, Căpitanul Americ și Batgirl au format o echipă și au pus la încercare abilitățile tinerilor.

Împreună au căutat indiciile ascunse, au condus Batmobilul, și-au antrenat brațele prin skanderberg. Și nu în ultimul rând au învățat că munca în echipă este de neprețuit. Astfel au testat rapiditatea marii echipe.

S-a dovedit că tinerii participanți sunt înzestrați cu calități demne pentru super-eroi. Atenția, buna comunicare, cooperarea membrilor echipei au fost câteva din calitățile descoperite în timpul probelor de foc, calități care i-au ajutat să ducă la bun sfârșit sarcinile primite.

Așa că… toți rău făcătorii planetei să stea cu ochii-n patru, pentru că datorită Taberei Yuppi echipa super-eroilor este în creștere și din ce în ce mai unită.

augusztus 17, 2016   Szólj hozzá!

Szuperhősök kerestetnek!

Írta: Dorka – evezős manó

Így akár egy újságbeli hírdetés is kezdődhetett volna. Az evezős manók, a szuperhősök már erőkészletük végén jártak és csak reménykedni tudtak abban, hogy a Yuppi tábor fiataljai kisegítik őket a gonosz elleni harcban.

Wonderwoman, Superman, Amerika Kapitány és Batgirl alkotta csapat a tavon próbára tették a fiatalok készségeit.

Kerestek együtt elrejtett üzeneteket,beültek a Batmobilba, szkander próba által pedig megedzték a karjaikat. És nem utolsó sorban megtanulták, hogy a csapatmunka értéke felbecsülhetetlen. Ennek bizonyításaként stafétában próbára tették szuper-csapatuk gyorsaságát.

A próbák végén beigazolódott, hogy a tanoncokban rengeteg szuperhős tulajdonság rejtőzött. Az odafigyelés, a jó kommunikáció, az együttműködés csak egy néhány azon szuperhős jellemzők közül, melyeket a résztvevők felfedeztek magukban a próbák során és segítségükre voltak a feladatok teljesítésében.

Reszkessen hát a világon minden gonosztevő, ugyanis a Yuppi tábornak hála a szuperhősök csapata egyre csak bővül és erősödik.

augusztus 17, 2016   Szólj hozzá!

A szél hősei

Írta: Máthé Boti, evezős manó

A Yuppi tábor önkéntesei nagyon sokat készülnek azokra a napokra, amikor a gyerekek velük vannak. Odafigyelnek minden apró részletre. Kidolgozzák előre a programokat, játékokat. Mivel az időjárás nem ítélhető meg pontosan előre, felkészülnek jó és rossz időre egyaránt.

Az elmúlt napokban az időjárás sok kívánni valót hagyott maga után. Bár az esõ egyre alább hagyott, a szél ennél kitartóbb volt. Az evezős ufó-manók univerzális tudásukat összetették, és hosszan tanakodtak, hogy mitévők lehetnek. De sajnos az időjárást még ők se tudták jobbra fordítani és úgy ítélték, ekkora szélben veszélyes lenne vízre szállni. Bevetették hát másodlagos programjukat, és elkezdtek mindenféle vicces-szórakoztató játékokat játszani. Volt űrhajó építéstől, papír-mocsár átkelés, zombie-futtatás és egyéb játék, korosztályra, sőt, esetenként személyre szabva.

Így telt el újabb nap, de a szél csak nem hagyott alább, pedig a nap is kisütött. A gyerekeknek egyre nehezebb volt elmagyarázni, hogy a szél veszélyesebb evezéskor, mint az eső. A sárga csoport lelkesen érkezett vissza evezésre, ők már az első programjuk alkalmából sem tudtak evezni. De ezúttal nagyon felkészültek, hogy evezni fognak.

Az evezős ufo-manókáknak hatalmas nehézség volt elmondani, hogy sajnos most sem tudnak vízre szállni. Ellenben egy nagyobb probléma is akadt. A Yuppi történelmében nem fordult elő, hogy két alkalommal is kelljen pótoló programot tartani. Így felkészülni se nagyon lehetett.

De Bori-manó és Lara-manó összedugták fejüket és percek alatt, fergeteges programot raktak össze. Gyorsan festettek egy térképet a tó környékéről és felvágták hat kis részre. A gyereknek pedig, különböző kihívásokat kellett teljesíteniük, hogy megkapják ezeket, egyesével. Voltak éneklős- táncolós-utánzós játékok, összekötött lábbal való akadálypálya legyőzése, mókus-mókus ki a házból és mindenféle játék, de ezeket a tó különböző helyén kellett játszani. És amikor egyik helyről másikra mentek, ezt csendben kellett tegyék, és valamilyen vicces módon, például úgy, hogy a jobb láb nem előzhette meg a balt.

A program elején amennyire levertek voltak a gyerekek, az újabb rossz hír hallatán, lassan-lassan mindegyikük bekapcsolódott és program végére, már mind újra mosolyogtak. Ezt csakis a szél hőseinek köszönhetjük, Bori-manónak és Lara-manónak, tudásuknak és kreativitásuknak.

Az időjárás most már jobbra fordult, újra lehet evezni, és reméljük ez megmarad és várni fogjuk a sárga csoportot evezni, akár többször is a tábor ideje alatt.

augusztus 10, 2016   Szólj hozzá!

Vitejii vântului

Scris de: Boti Máthe, amic canotaj

Tradus de: Klaudia Nagy, amic gazdă

Amicii din tabăra Yuppi se pregătesc foarte serios pentru zilele în care sunt cu copiii. Iau în considerare toate detaliile, stabilesc programul și inventează jocuri cu mult timp înainte. Pentru că nu pot prezice cu exactitate condițiile meteo, se pregătesc și pentru vreme bună și și pentru eventuale ploi.

În ultimele zile vremea a lăsat mult de dorit, chiar dacă a căzut tot mai puțină ploaie, vântul a rezistat eroic. Amicii ufo de la canotaj s-au sfătuit îndelung cu privire la ce se poate face. Dar, din păcate, nici ei nu au putut schimba vremea, așa că au pus la bătaie planul b, cu tot felul de jocuri distractive. Au făcut de toate, de la construit aeronavă spațială, la trecerea cu hârtie a mocirlei, alergat de zombie și multe alte jocuri, pe care le-au jucat pe grupe de vârstă sau individual.

Așa a mai trecut o zi, dar vântul tot nu s-a potolit, deși soarele a hotărât să își arate fața. A fost tot mai greu să le explicăm copiilor că pe canoe vântul este mai periculos decât ploaia. Echipa galbenă a sosit cu mult entuziasm la docuri pentru activitatea de canotaj, mai ales că ei nu au putut ieși cu bărcile nici data trecută, tot din cauza vremii. De această dată erau super pregătiți pentru vâslit.

Amicilor ufo le-a fost extrem de greu să le explice copiilor că, din păcate nici acum nu pot ieși la vâslit. Și a mai apărut și o altă problemă. În istoria Yuppi nu s-a mai pomenit ca din cauza vremii să trebuiască folosit planul b de două ori consecutiv. Așa că amicii nu au apucat de această dată să se pregătească.

Dar amica Bori si amica Lara s-au sfătuit repede și în câteva minute au inventat o activitate minunată. Au desenat o hartă a lacului cu zonele învecinate și au tăiat-o în 6 bucăți mici. Iar copiii au trebuit să facă față diverselor provocări pentru a primi câte o bucățică. Au cântat, au dansat, au imitat creaturi, au parcurs un traseu cu obstacole cu picioarele legate și au participat la multe alte jocuri în diferitele zone din jurul lacului. Iar când mergeau dintr-un loc în altul în jurul lacului, trebuiau s-o facă într-un mod foarte comic și în liniște – de exemplu mergând fără să lase piciorul drept să îl depășească pe cel stâng.

Deși la începutul activității copiii erau dezamăgiți din cauza veștilor legate de vreme, încet încet au intrat în joc și, până la terminarea activității deja aveau cu toții din nou zâmbetul pe buze, ceea ce se datorează vitejilor vântului în totalitate – amica Bori și amica Lara, care cu știința și creativitatea lor au  oferit bucurie copiilor în ciuda vântului aprig.

În sfârșit vremea e bună, și sperăm să rămână așa, se poate vâsli din nou cu canoea pe lac. Așteptăm echipa galbenă la bărci, mai au ocazia să vâslească de câteva ori în cursul taberei.

augusztus 10, 2016   Szólj hozzá!

Despre ziua a patra din tabără

Scris de: un amic

Tradus de: Miklós Györgyjakab, amic de joacă

Marți dimineața la ora 7:20 ne-am trezit în tabără la o zi minunată. În sfârșit, razele soarelui străluceau după câteva zilele răcoroase și ploioase. Toată lumea din tabără a început ziua plin de energie, unii chiar au fugit spre sala de mese pe gazonul acoperit de rouă, pentru servirea micului dejun.

La puțin timp urma seria a doua din activitățile de tir cu arcul, canotaj, lucru manual și cățărat. De această dată caii aveau posibilitatea să se odihnească puțin. Baloanele colorate au fost sparte de săgețile lansate de copii; la activitatea de canotaj s-a găsit nava cosmică a celor de pe Marte; la lucrul manual au fost create păpuși personalizate din iarbă, care – cu o mică atenție pot colora zilele copiilor chiar și acasă, după părăsirea taberei. În cadrul activității de cățărat participanții au clădit și s-au cățărat pe un obstacol special ca să ajungă la melcul numit Réka, dar au avut posibilitatea și să trimite mesaje celorlalți, folosind fițuicile lipite pe peretele de cățărat.

În pauza de după-masă a intervenit ceva pe neașteptate: a sosit în tabără echipa pompierilor locali care a ținut un minitraining și au simulat o eventuală situație de urgență. Astfel, orice participant avea posibilitatea de a-i adresa întrebări. Datorită acestora am aflat detalii despre uniforma lor și că într-o autospecială încap 2000 de litri de apă.

După această intervenție și o pauză scurtă urma activitatea de călărit, unde copii au experimentat sentimentul de a dirija un cal. Unii au participat la activitatea teatrală unde au regizat o mică scenă, iar la foto s-au făcut poze ”de vacanță” drept cadou pentru bătrânul fotograf. O altă echipă a lucrat cu instrumente muzicale, respectând instrucțiunile dirijorului.

După cină am jucat de-a prinselea pe terenul din fața sălii de mese, am vorbit în rime, am jucat dansul taberei învățată în ziua anterioară. Între timp Amicii Gazdă s-au pregătit pentru Seara în Căsuțe, o activitate surpriză pentru copiii. Pregătirea a fost cât se poate de eficientă: unii s-au tranformat în indieni lăsându-și amprentele pe canoe, alții au participat într-o tabără de antrenament pentru fotbal unde au însușit diverse mișcări specifice. Fetele s-au bucurat de salonul de înfrumusețare și de condiții spa-wellness create de Amicii Gazdă, savurând beneficiile unui masaj, creând coafuri speciale purtate chiar de-alungul întregii tabere.

Ca în orice seara, am continuat cu gustarea de seara, baia și povestirea despre experiențele din aceea zi în cadrul Programului în Căsuțe.

Nici ziua respectivă nu a trecut fără emoții: obosiți și îndepliniți, copiii s-au pus la somn.  Șușoteală a mai persistat puțin timp, dar locul acesteia a fost preluat de somnul cel dulce și atât de așteptat după o zi lungă.

augusztus 5, 2016   Szólj hozzá!

A tábori 4. napról

Írta: egy manó

Kedd reggel végre ragyogó napra ébredt a tábor 7:20-kor. Az elmúlt napok hűvös és esős időjárása után kifejezetten jóleső volt a kellemes simogató napsugár. A tábor lakói érezhetően több energiával vágtak neki a napnak, az étkezésre már szaladva közeledtek a harmatos fűben.

Reggeli után folytatódott az íjászat, evezés, kézműves és mászás második blokkja, a lovak ezúttal pihentek egy délelőttöt. Színes lufik durrogtak a gyerekek nyilai által, megkerült a marslakók űrhajója az evezős programon, kézművesen pedig egyedi fűbabák készültek, hogy kellő öntözéssel és gondoskodással otthon is megszépítsék a táborozók napjait. Mászás programon rekesztornyot építettek és másztak meg, hogy elérjék Rékát, a csigát, a mászófalra kifüggesztett lapokon pedig egymásnak üzenhettek a bátor jelentkezők.

Az ebéd utáni pihenő alatt váratlan fordulat következett be: a helyi tűzoltóságtól érkeztek bemutatót tartani és felkészíteni a táborlakókat egy esetleges veszélyes helyzet elkerülésére. A gyakorlat és előadás után bárki kérdezhetett tőlük, így megtudtuk, milyen színű az egyenruhájuk, és azt is, hogy egy átlagos tűzoltó autóba 2000 liter víz fér el.

Az ily módon lerövidített, de izgalmas pihenő után a lovasok is megtartották második programjaikat, ezúttal a gyerekek kipróbálhatták, milyen érzés maguk irányítani a lovat. Volt, aki színjátszáson alakított kis történetet társaival, vagy fotó programon készített „nyaralós” fotót az öreg fényképésznek ajándékba, egy másik színcsoport pedig zenén csörömpölte végig a hangszerek arzenálját, egyik társa vezényletére.

Vacsora után a réten játszottunk, fogócskáztunk és mondókáztunk közösen, majd eltáncoltuk a tábortáncot, amit előző este tanultunk meg. Ezalatt a házimanók előkészítették a terepet az Este a Házakban számára, ami meglepetésként érte a gyerekeket, mikor a tánc után bevonultunk az egyes szobákba. Nem akármivel készültek! Voltak, akik indiánokká váltak egy estére, s kézlenyomatukat hagyták egy kenun, volt akik foci edzőtáborba mentek, és egymásnak tanítgatták a trükkjeiket. A nagylányok spa-wellness szépségszalont élvezhették, masszázzsal, frizurakészítéssel és hajfonással, sokan még a tábor után is viselték az akkor szerzett díszítéseket.

Az este, csak úgy mint mindig, most is pótvacsorával folyatódott, majd fürdés és az élmények lelkes megosztása után Esti beszélgetésen vettünk részt a házunk tagjaival.

Ez a nap sem múlt el izgalmak nélkül, a gyerekek fáradtan és elégedetten feküdtek le lámpaoltáskor. A suttogás még megmaradt ugyan egy darabig, de a jóleső pihenésre már úgy látszik mindenkinek szüksége volt, hamarosan álomba szenderültek a legcserfesebbek is.

 

 

augusztus 5, 2016   Szólj hozzá!