YUPPI – KÖLYÖK TURNUS – 7. NAP

Írta: Erdélyi Krisztina – lovas manó

Meleg levegő szivárgott már kora reggel a békés gyerekházakba, míg a manók még álmosan dörzsölgették szemeiket és halvány, de boldog vigyorral köszöntötték egymást az udvaron, a pihenőben, a lépcsőn, a fűben, ösvényen és ösvény mellett. Az a bizonyos álommanó varázsporát lassan, de biztosan elhintette a táborlakók közt, ám a beduzzadt szemek és a hangos ásítások mögött még mindig ott a csillogás és a csodaérzés.  Ébredés van és örömködés, meg sok apró mosolyfelhő…

Azt hiszem az utolsó napok szépsége mindig abban rejlik, hogy mindannyian igyekszünk az utolsó verítékcseppet is kifacsargatni magunkból, az utolsó készleten lévő mosolyzsákunkkal teleszórni egymást, magunkat és a táborhelyet, az utolsó nevetéseket még hangosabbá és még ropogósabbá, az utolsó együttléteket pedig még színesebbé tenni. Arcok, színek, hangok (és olykor csend), miközben a zöld fű meg-megcsillan a napsütéses forróságban.

Zene, csigatempós gyülekezés és a programhelyszínek utoljára telnek meg nevetéssel és gyerekhangokkal. Másznak, mókusokként szárnyalnak és szurkolnak a kismanók, nyelvlógatva, áldott csendben és békességben befőttesüvegeket vonnak be zsinórral, lőnek az íjászpályán, vagy épp pihennek a fűben és bolondos játékokat játszanak (shh! valaki elaludt közben a pokrócon ☺ …) . Ebéd után a színcsapatok kezdenek csipeszek után futkározni, visítozni, szamurájcsatát vívni, vagy pokrócokon kinyúlni és kék eget bámulni. Sokunknak elgyengül a lába arra gondolva, hogy az első színcsapatos foglalkozáson még csak nevek és arcok voltak köztünk, ezzel ellentétben már gesztusokkal, történetekkel, élményekkel, karakterekkel bővült az összkép. Az uzsonnát követően pedig remegnek már a gyomrok is, a beszédbajnokok szaporán nyelnek óriás szemekkel, a focilabda pihen a rét szélén… gyakorlás van, lázas szereppróba. Este a gyerekek házanként összeállított produkciója kapja a főszerepet, ám addig csiszolni kell, ismételni kell, vitatni kell, bodorítani kell ezeket.

Utoljára szólal meg a vacsoradal, utoljára gyűlnek össze esti majszolásra a gyerekek, utoljára találgatják kételkedően vagy izgatottan azt, hogy milyen ennivaló várja őket az ebédlőben. Ám az ötletelések ellenére valami teljesen meglepő dolog készült a kimerült gyerekek számára: díszvacsora. Asztali díszítés, üdítő, desszert és soook ennivaló. Az ezt követő táborfotós vigyorgás és esti szórakozás azonban igazi kedélyborzoló. Gyerekek lépkednek fel a tábori színpadra, majd lépkednek le onnan, köztes produkciók nevettetik az összegyűlt sereget (mint Frici a törpe, bécsi tapskeringő, Bohóc Babi és Bohóc Balázs és együtténeklés), utoljára marad a tábori fotók nézegetése és megkönnyezése. Csillognak az arcok, néhol legurul egy-egy kósza könnycsepp és hosszas ölelések töltik ki az est hátralevő részét. Majd az utolsó esti beszélgetés meghitt pillanatai következnek: “Én egy egész tasaknyi szórakoztató pillanatot kaptam ebben a táborban.” – hangzik el a hármas ház energiabombájától, a manók pedig nedves szemekkel egyszerre, gyorsan, elkezdik bogarászni a pokrócot amin éppen ülnek… “szemetet szedegetnek”, lehajtott fejjel.

Aztán lassan minden elhalkul. Minden sötétbe és csendbe borul. Egészen reggelig…