Yuppi-pillanatok: Első felvonás

Írta: Hadnagy Margó, HáziManó

Hét óra előtt öt perccel: épp kel a nap, a madarak csicseregnek. Csend van. Hogy is mondtam? Csend? A Yuppiban? Egy párpercig még kiélvezem ezeket a reggeli pillanatokat, ugyanis ahogy hallom, már mocorognak a manócskák: nemsokára indulni kell, hogy „szépharmatos jó reggel”-k és más becéző szavak erejével megtörjék az álom varázsát a gyerekházakban.
És akkor, lassan-lassan beindul a mocorgás, a zsibongás, a móka és a kacagás, s miután a reggeli tornán az utolsó álom-porszemet is lerázza mindenki magáról, a reggelinél már egy igazán megélénkült társaság várja, vajon a mai nap micsoda próbatételeket tartogat számukra. Nem tudom, hogy ha én lennék táborozó hogyan fogadnám az egyes programokat, de ez a gyerekek naponta meglepnek: az égbe magasodó fal tövébe áll az is, aki remeg a magasságnak még csak a gondolatától is, de meggyűrkőzik vele, és elindul. Vagy az aki merészebb, s az első lépéseket könnyen bevállalja, a fal közepén egyszer csak elfárad: most hogyan tovább? Nem adná fel, de vajon lesz-e elég ereje. A kötél és a manók tartják, de mégse ez lendíti túl őket a holtponton. Sokkal inkább egy belső kiegyezés: elfáradhatok, de még van bennem akaraterő. És a lentről figyelő gyerek-társak lelkesítő szavai megerősítést adnak: itt vagyunk, együtt vagyunk, ismerős a félelem-tapasztalat, én is megküzdöttem vele, hajrá, menni fog!
Az íjászat az már egészen más: a nyíl idege kifeszül,a gyerekek nagy csendben összpontosítanak a célra,s lőnek. Nem sikerül legtöbbször elsőre, de sebaj, újrakezdés, összpontosítás, türelem. A manók ezeket a „szuper-képességeket” előcsalogatják a gyerekekből. S mikor végre sikerül célba találni, akkor odacsüccsen az öröm az íjfeszítéstől megfáradt vállukra, s jól érzi ott magát.
Aztán két kisebb vagy nagyobb erőpróba után édes az ebédutáni pihenés, különösen a második naptól. A pihenőidő végén már a manókat várja ismét az a kihívás, hogy az ágyban szundikálás helyett kicsalogassák a gyerkőcöket a délutáni programokra. Erőpróbából délután sincs hiány, csak lehet, hogy épp nem a fizikai erejüket kell előkeressék rejtett zsebeikből, hanem a kreativitást a kézműves vagy fotós tevékenységhez. Igazán nagy élmény, rácsodálkozni arra, hogy ki hogyan fejezi ki magát, mit lát meg, mire csodálkozik rá.
S hogy az est is izgalmas legyen, a programfelelős manók minden estére tartogatnak egy-egy izgalmas játékot különböző állomásokkal. Mindezt azért, hogy a napvégi házankénti beszélgetésen, ahol a gyerekekkel arról beszélgetünk,hogyan is telt a napjuk, legyen bőven mit megosztani.
Hadd szemezgessek zárásként a mi házunk megosztásaiból:
„-Azért ez a Dixiet kártyát választottam a sokból, mert ezen egy lány a saját önarcképével találkozik az ablakban. Ez a tábor is ilyen: önmagammal szembesülök.
-És mit látsz? Hogy tetszik?
-Nagyon meg vagyok vele elégedve.”
Remélem, valóban így érnek a tábor végére ezek a gyerekek: örömmel néznek majd szembe a tükörképükkel, meg lesznek elégedve azzal amit látnak, mert csodálatosak. Már csak nekünk, manóknak kell jól tartani a tükröt.